dollár árfolyam

Nem bír lendületbe jönni a forint

Továbbra is négyhavi mélypontja közelében ingadozik a forint az euróval szemben, azaz nem tud elrugaszkodni az erősödés felé a 314 közeli szintekről. Közben az angol font szárnyalása elakadt azzal együtt, hogy a parlament megszavazta az előrehozott választásokat. Figyelemre méltó, hogy a cseh korona csaknem odáig visszagyengült, ahonnan szabadjára engedték bő két hete.

Idei mélypontjánál a forint, megtépték a fontot

Idei mélypontjánál a forint, megtépték a fontot

Napon belül mintegy 2,5%-os szárnyast váltott ki tegnap az angol font dollárral, illetve 1,5%-os erősödést az euróval szembeni árfolyamában az a váratlan bejelentés, hogy előrehozott választásokat kezdeményez a brit kormányfő. Ez és a vele járó politikai felhatalmazás ugyanis jelentősen javítja egy gyors és mindkét félnek vállalható tartalmú Brexit-tárgyalási eredmény esélyeit, ami egyúttal az eurót is erősítette a dollár ellenében. Közben a borongós hangulatban a forint visszaesett idei mélypontjára az euróval szemben 314 közelébe, a cseh korona pedig láthatóan nem igazán tud élni azzal a szabadságával, amit két hete kapott vissza.

Szárnyal a font a váratlan brit bejelentésre

Theresa May brit miniszterelnök váratlan bejelentése okozott izgalmakat a devizapiacokon. A forint pedig erősödni tudott húsvéthétfői leszakadás után.

Eddig tartott: máris lerázta magáról a Trump-hatást a dollár

Kevesebb, mint 24 óra alatt lerázta magáról a Trump-hatást a dollár, hiszen az euróval szemben lényegében ugyanoda visszaerősödött, ahonnan esni kezdett a szerda esti elnöki üzenetek hatására. Közben figyelemre méltó, hogy a forint kicsit még tovább gyengült, az euróval szemben immár 313 közelében járunk, ami újabb egyhavi mélypontot jelent.

Egyhavi mélyponton a forint, szenved a dollár Trump miatt

Egyelőre nem bírt talpra állni a dollár abból a pofonból, amelyet tegnap este Donald Trump újabb megjegyzései miatt szenvedett el. Az amerikai elnök ugyanis azt mondta, hogy továbbra is túl erős a fizetőeszköz és egyébként is az alacsony kamatok politikáját favorizálja. A dollár esése jól jött a forintnak is, amely már kezdet kilépni abból a 285-295 közötti kereskedési sávból a gyengülés irányába, amelyben az elmúlt hónapok nagy részében láttuk.

Fordulóponthoz ért a forint

Az utóbbi napokban elkezdett letérni a régiós devizák árfolyamának pályájáról a forint, és ma a folytatódó gyengüléssel egyhavi mélypontra bukott az euróval szemben 312,5 körül. Ez azonban a technikai elemzés alapján fontos szintnek számít, ahonnan esélyes, hogy első körben visszaerősödik a magyar fizetőeszköz.

Egyhavi mélyponton a forint, kritikus szinten a dollár

Az elmúlt két hétben látott intenzív dollárerősödés a jelek szerint most elakadhat, mert fontos szintekhez ért mind a dollárindex, mind az euró/dollár árfolyam. Ez jó hír lehet a forintnak is, amely egyhavi mélypontra, 294 körülig esett a zöldhasúval szemben, igaz közben az euró ellenében szintén egyhavi mélypont körül álldogál.

Háromhetes mélyponton a forint, esik a rubel a szíriai támadás hírére

A főbb devizakeresztekben, illetve a határidős részvényindexekben alig volt nyoma a menedékkeresésnek azokra a hajnali hírekre, hogy hirtelen fordult az Egyesült Államok hozzáállása a szíriai helyzethez és rakétatámadásokat indítottak szír katonai bázisok ellen. Az orosz rubel azonban csaknem kétéves csúcsáról esni kezdett, mert a nyilatkozatok alapján láthatóan megromlott az orosz-amerikai viszony Szíria kérdésében. A forint háromhetes mélyponton álldogál ma reggel az euróval és a dollárral szemben.

Visszagyengült a forint estére

Visszagyengült a forint estére

A cseh jegybank ma váratlanul bejelentette, hogy több mint három év óta tartó gyakorlatának véget vetve elengedi a 27-es euró-cseh korona árfolyamküszöböt, ezáltal pedig visszatér a szabadon lebegő árfolyamrendszerhez. A küszöb elengedése után a korona erősödni kezdett, ami a forintot is magával húzta, estére azonban visszagyengült a forint az euróval szemben korábbi szintjére.

310 közelében startol a forint, jönnek a Fed-üzenetek

Látványosan elakadt a dollár erősödése az euróval szemben fontos technikai szintek között, de elképzelhető, hogy a délutáni ADP foglalkoztatottsági adat, vagy a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló ma este megjelenő jegyzőkönyv kibillenti az árfolyamot ebből a viszonylagos nyugalomból. Ez visszahathat a forint árfolyamára is, amely szintén fontos technikai szinten körül álldogál.

Gyengülni kezdett a forint

A múlt heti intenzív dollárerősödés lelassult az euróval szemben, a jegyzések erős támasz szintekhez közelítenek. Közben a forint délelőtt gyengülni kezdett az euróval szemben, az euró-forint kurzus a 309,5-ös szinthez közelít.

290-nél kezdi a hetet a dollár

290-nél kezdi a hetet a dollár

Néhány nap leforgása alatt intenzíven erősödött a dollár a főbb devizákkal szemben, de a szerdai Fed-jegyzkönyv és a csütörtöki amerikai-kínai csúcstalálkozó előtt lehet egy kis "pihenő". Így a ma reggeli 290-es dollárárfolyamban is lehet, hogy jön egy kisebb korrekció.

Lejtőre tette a forintot az MNB közleménye

Kora délután a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben azt követően, hogy az MNB Monetáris Tanácsa a vártnál nagyobb mértékben csökkentette az irányadó eszköz korlátját és újabb forintlikviditást növelő swapeszközöket jelentett be.

Szokatlan menetelésen van túl a forint

Sorozatban az ötödik egymást követő kereskedési napon erősödött múlt pénteken a forint az euróval szemben és ezzel idén eddig példátlan sorozatot produkált, így nagy kérdés, hogy ez ma tud-e folytatódni. A forint ugyanis háromhetes csúcsa közelében jár kissé 309 alatt. Az e heti makronaptárunk szerint a fontosabb külföldi piaci események csak a hét második felében várhatók.

Belevettek a forintba a fontos esti döntés előtt

Határozott erősödést mutat a szerdai bankközi piaci kereskedés során a forint az euróval szemben, így a jegyzések újra közelítik a 310-es kerek szintet. Mivel ma Magyarországon munkaszüneti nap van, így a kereskedést a londoni, illetve később a New Yorki szereplők uralják majd. Az amerikai óraállítás miatt egy órával hamarabb, azaz már este 7-kor megtudjuk, hogy újra kamatot emelt-e a Fed, illetve az este során Janet Yellen Fed-elnök sajtótájékoztatót is tart.

Egy év késéssel tényleg a gázra léphetnek Amerikában

Nagyot fordult a világ néhány hét alatt: amennyire szkeptikus volt a piac a Fed kamatemeléseivel kapcsolatban, olyan gyorsan lendült át a dolog a túloldalra, és hirtelen mindenki elhitte, hogy már március közepén ismét szigoríthat az amerikai jegybank. Talán most kezdik a befektetők realizálni, hogy 2017 nem lesz ugyanaz, mint 2016, amikor mindenki hiába várta a következő emelést decemberig. Az érdekesség, hogy a dollár ennek ellenére nem tudott eddig tartósan erősödni, úgy tűnik, mintha a devizapiac nem árazta volna be azt, hogy végre elindulhatnak felfelé a kamatok.

Miért gyengül a forint?

Egész nap csak egy csík volt a forint árfolyama, ám a délutáni órák megmozgatták a piacot.

Furcsa dolog történt a dollárral, leütötték a fontot

Bár ma délután hirtelen a duplájára, közel 70%-ra ugrott a márciusi Fed kamatemelés piacon árazott esélye, ez nem volt képes erősíteni a dollárt a vezető devizákkal szemben, ami nagyon furcsa. Közben Donald Trump éjjeli beszédére, a nagy beruházási ígéretekre és a mai konjunktúra adatokra szárnyaltak ma a részvénypiacok, így a német DAX-index kétéves csúcsra, a vezető amerikai indexek pedig új történelmi csúcsra ugrottak. A forintra nem igazán hatott a külföldi jókedv, az euróval szemben stabilan erősebb szinten ragadt. Közben a font másfél hónapos mélypontra bukott a dollárral szemben.

Állva nézte végig a forint az S&P döntését

Amint azt valószínűsíteni lehetett, nem változtatott se a hitelminősítési kategórián, se az ahhoz társított kilátáson ma esti döntésével az S&P, így lényegében a forint sem reagált a közleményre. Az euró jegyzése marad továbbra is 309 alatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.